College Hostels oldalak
College Hostels Kossuth Lajos KollégiumokAuguszta HostelCampus Hostels

Múzeumlátogatásra fel!

Feltöltve 2020. június 22. Írta: Vágó Mercédesz
Három hónap után újra megnyitottak a debreceni múzeumok
Múzeumlátogatásra fel!
Ismét várja a látogatókat az éppen 90 éves Déri Múzeum. Az ország akkori legmodernebb múzeumépületében kapott helyet Déri Frigyes adománya, a Déri-gyűjtemény, amely minden klasszikus kultúrát és tárgykört nem nagyszámú, de jellemző és értékes műtárggyal mutat be. A kollekció az egyiptomi, görög, római, kínai, japán, iráni, mongol, indiai anyag mellett kiemelkedően gazdag fegyver, numizmatikai és képzőművészeti tárgycsoportokat is tartalmaz.

A múzeum legnépszerűbb kiállítóterében, a Munkácsy Teremben láthatók Munkácsy Mihály Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű alkotásai. A festmények Krisztus és vádlói konfliktusát, végkifejletként pedig az ige beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.
A Déri Múzeum Polgári sikk című időszaki tárlata a polgárosodó Debrecen női ruháiból, kiegészítőiből ad ízelítőt, és betekintést enged a korabeli polgárok életmódjába.

A Déri Múzeum mellett újra látogatható a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház, valamint a Debreceni Református Nagytemplom is, ahol nemcsak Kossuth székét, a Vizsolyi Biblia eredeti példányát, a bibliatörténeti makettkiállítást és a Rákóczi-harangot érdemes megnézni, a templom panorámajárdájáról fantasztikus kilátás nyílik Debrecen belvárosára.
 

Akciók, hírek

Hortobágy – a magyar puszta
Fedezzük fel a Hortobágy csodálatos állat- és növényvilágát!
A Debreceni Református Kollégium
Hogyan vált a gerundium a debreceni diákság szimbólumává, és hány kötetet őriznek a Nagykönyvtárban?
Egészségben és biztonságban nálunk
Sportolási lehetőségekkel, tiszta környezetben várjuk vendégeinket
Aquaticum Strand
Szállóvendégeinknek kedvezményes belépőjegyet biztosítunk Debrecen egyedülálló, új fürdőkomplexumába.
Debrecen Téged vár!
Foglaljon most kedvező áron, rugalmas lemondási feltételekkel és ajándékkal!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le akciós szálláslehetőségeinkről, híreinkről.

Nincs más dolgod, csak kitölteni az alábbi mezőket és feliratkozni.

Feliratkozom

Elérhetőségek

Útvonal tervezése: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Hívjon minket: +36 (52) 532 348
© 2020 Minden jog fenntartva!
Üzemeltető cégek:
OEC West Hostel Zrt. 4028-Debrecen, Kassai u. 26.
Medikus Hostel Zrt. 4028-Debrecen, Kassai u. 26.
WebDeb - Ahol a weblapok születnek...